Bemutatkozás

Röviden az oldalról

Maga a blog témája nem eredeti ötlet. Már korábban is létezett olyan oldal, ahol Neil Gaiman által írt blogbejegyzéseket fordították le, ám ez 2011 december 31-én meg is szűnt. (Ezen a linken elérhetitek ezt az oldalt is.) Így jött az ötlet, hogy próbáljuk meg újraindítani egy másik formában, más szerkesztőkkel az oldalt. Jelenleg két szerkesztő foglalkozik a bejegyzések lefordításával és a blog feljegyzésével: Lettie és D'alember.
Az Emlékszem Ikaroszra 2013. október 7-én nyílt, de láthattok korábbra is dátumozott bejegyzéseket. Ez azért van, mert a korábbi szövegeket is felrakjuk, pontosan abba az időpontba írva, amikor az író hivatalos blogján is megjelent. Természetesen a legfrissebb irományok az elsődlegesek, így a későbbiek nem biztos, hogy időrendi sorrendben lesznek lefordítva. Tehát az eredeti dátumokon nem változtatunk.
Mivel egy művészemberről beszélünk, aki verseket és novellákat ír, ezért keresünk olyan embereket is a csapatba, akik értenek - elsősorban - szabadversek fordításához. Csak "alkalmi" munka lenne, és természetesen a fordító nevét minden esetben megjelenítjük. Jelentkezni az r993@freemail.hu címen, vagy a vendégkönyvben lehet.

A szerkesztők

D'alember

Az interneten már több néven is bemutatkoztam, a legismertebb talán a Holly, de mivel ez a név foglalt volt, kellett ide egy másik is. Több oldalt is szerkesztettem már, köztük a még mindig aktuális Novust vagy az Egy társulatban nevezetű blogot (utóbbit ritkábban). Majdnem 20 vagyok, Ádám Éva napja előtt pontosan 13 nappal születtem. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományára járok, elektronikus sajtóra. Ennyit a száraz részről.
Mindenféle művészeti ágat csodálok, köztük pedig már többet is próbáltam. Zene, színház, film, irodalom. Nagy könyvmoly vagyok, imádok olvasni, és bizony majdnem ugyanennyire filmeket, sorozatokat nézni.
Neil Gaimannel először egy internetes áruházban találkoztam, méghozzá a Sosehol című könyve volt az, amivel majdnem éveken keresztül szemeztem. Már a címe is borzasztóan tetszett, hát még a története. Mivel nem voltunk éppen könyvvásárlós helyzetben, a városi könyvtárunkban pedig egyetlen kötete sincs meg (ez szégyen és gyalázat ránk nézve), maradt egy ilyen álom. Aztán legközelebb egyik verse, A titkos kamra jutott el hozzám, ezúttal már komolyabban. Mikor a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jelentkeztem, ez volt az a vers, ami a kedvenceim között szerepelt és ami a repertoárlistám élére került. (Részlet kérdése, hogy csupán a Kaposvári Egyetem felvételijén tudtam elmondani.) Több helyen és rendezvényen is elszavaltam, így Gaiman számomra egy olimposzi nagyságokba emelkedett, de könyvét még mindig nem tudtam elolvasni. Körülbelül egy évet kellett még várni arra, mire sikerült beszereznem egy példányt és azóta még annál is jobban menthetetlen rajongója lettem.
A könnyed stílusa, a hihetetlen fantáziája és az emberi karakterei voltak talán azok, amik megfogtak. De ezt nem is lehet igazán megfogalmazni. Valahogy minden története sajátos, és mégis úgy érzem, mintha mindegyiket személyesen nekem írta. Az Elveszett próféciák után az Anansi fiúk volt az a könyv, amit a legközelebb éreztem magamhoz, talán a karakterei miatt. Lehet, hogy ez egy ilyen életkori vagy helyzeti válság miatt. Viszont sok könyve van még, amit be nem olvastam és úgy érzem, hogy ez nem lesz elég. Túl gyorsan haladok a műveivel.

Lettie

Lettie vagyok, 21 éves, szakmámat tekintve kiadványszerkesztő. Na jó, ez eddig úgy hangzik, mint ha a lottó sorsoláson vennék részt. Szóóóval. Egy Dunántúli kisvárosban tengetem mindennapjaimat, szeretek olvasni, hatalmas zene és filmrajongó vagyok, a sorozatokat tekintve pedig nyakig benne vagyok a Sherlock - Doctor Who - Supernatural Bermuda háromszögben. Rajztagozatos gimnáziumba jártam, innen tendáltam a kiadványszerkesztés felé. Elég sokat munkálkodom Photoshop-ban, én csináltam a blog design-ját is, ezen kívül különböző fandomokban alkotgatok hobbiként. Néhány hivatalos, és komoly munkát is készítettem már, plakátokat, prospektusokat. Sajnos állandó munkahelyet még nem találtam, és ha ez így marad, akkor jövőre tovább tanulok. A nevemről még annyit, hogy bár Gaiman-nek van egy Lettie nevű karaktere, a nevem nem onnan jött, hanem engem így hívnak (vagyis Letíciának). Persze a fellengzős e-t a végén csak a blognevemben használom:)
Neil Gaiman munkásságával körülbelül 14 éves korom környékén találkoztam, még hozzá a Soselhol kapcsán. Anyukám azt mondta, válasszak könyvet karácsonyra (nincs karácsony új könyv nélkül), és rátaláltam a Sosehol-ra. Nagyon tetszett a szójátékszerű cím, és a történet Londonban játszódik, én meg mániákusan imádom Angliát. Aztán elolvastam, és csak annyit tudtam reagálni, hogy IDE NEKEM AZ ÖSSZES KÖNYVÉT, MÉG AZT IS, AMIT MEG SEM ÍRT, MOSTAZONNAL! Szépen lassan sikerült beszereznem az összes magyarul megjelent könyvét, és idén nyáron vettem meg két Sandman kötetet is, de annak ellenére, hogy jó volt, nem vagyok benne biztos, hogy a képregény az én műfajom. Nehezem tudnám rangsorolni a műveit, de talán az Amerikai istenek, és az Elveszett próféciák a kedvenceim, novellái közül, pedig A gyilkosság misztériuma áll az első helyen, de nem csak az ő novellái közül, hanem az összes kedvenc novellám közül. Rengetek írót szeretek, és egy írónak sem szeretem az összes munkáját. Gaiman-nek sem. Az ok, hogy mégis ő a legkedvencebb írom, az hogy Gaiman-t fantasztikus embernek, és egy hihetetlenül érdekes személyiségnek tartom. Valahogy egyszerre tud lenni a bölcs Író, és emellett pedig van benne valami kisfiús naivitás. Imádom benne, hogy sosem közöl magvas, mélyenszántó gondolatokat, amit manapság oly’ divatos lenyomkodni a torkunkon. Gaiman nem ítélkezik, nem mond nagy igazságokat. Ő csak elmeséli a történeteket.
Megtalálhatsz itt is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése